Így válj kiváló networkerré!

Így válj kiváló networkerré!

2016-12-18

Shawn Doyle az entrepreneur.com egyik szakértője nemrég megosztotta gondolatait arról, hogyan nem szabad hálózatot építeni, mivel véleménye szerint túl sok a kontár a szakmában, aki azt hiszi magáról, hogy jól tudja csinálni, de tulajdonképpen épp az ellenkezője bizonyosodik be róla. Az emberek a networking csínját-bínját általában egymástól tanulják, hallották valakitől, de általában kevés igazi szakemberrel találkoznak, aki valódi tudást tudna átadni nekik erről. Milyen hibákat nem szabad tehát elkövetni a hálózatépítés során?

1. Nem róluk szól...

Aki belekezd a hálózatépítésbe, annak gyorsan fel kell ismernie, hogy ez nem róla szól és nem érte van, nem azért, hogy egészségesebb és nyugodtabb élete lehessen, hanem hogy gyarapodhasson anyagilag. Ha valaki ezt akarja csinálni, az azért van, mert növelni akarja az eladásait, a lehetőségeit, ki akarja terjeszteni az üzletét, illetve új embereket akar megismerni. Erre mind jó is a hálózatépítés, de mindenképp meg kell jegyeznünk, hogy a hálózatépítés, akár személyesen, akár az interneten keresztül csináljuk, nem rólunk szól. Az emberek, akik ennek során csatlakoznak hozzád, nem miattad teszik, hanem azért, hogy megtudják mit tartogat számukra ez az üzlet, ők is nagyobb hasznot remélnek tőle. Tehát ha jól akarod csinálni, rájuk hegyezed ki az egészet. A találkozók során nem magadról beszélsz, hanem róluk kérdezel: arról, hogy nekik mi a motivációjuk, mit akarnak elérni, miért vannak ma itt...

2. Ismerősök, mindenek felett

Doyle nemzetközileg elismert network szakember és gyakran tart beszédeket különböző cégek eseményein. Ilyenkor mindig megkérdezi, hogy ki jött Dallasból és rendszerint olyanok teszik fel a kezüket, akik egy asztalnál ülnek. Hogy ez miért is jelent gondot? Mert akik egy helyről jönnek, rendszerint jól ismerik már egymást, így tehát meg kellene próbálniuk inkább másokkal vegyülni és új lehetőségeket keresni, kapcsolatokat építeni. Persze nem csoda, hogy így van, hiszen az emberek rendszerint jobban érzik magukat olyanokkal, akiket jól ismernek. Ez azonban nagyban ellent mond a networking szabályainak, főleg ha jól akarjuk azt csinálni.

3. Terv nélkül sehová nem tart az egész

Amikor Doyle arról kérdezi a hálózatépítőket, hogy mennek-e erre vagy arra a networking találkozóra, általában úgy néznek rá, mint borjú az új kapura. Mintha nem értenék, miről beszél... Mire is kell egy terv ebben a szakmában? Mert ez által könnyebb célokat elérni: mindenkiben lehet hinni, ha komolyan veszi azt, amit eltervez és tesz érte. Addig azonban senki nem mozdul ki a holtpontról, amíg nem határozza el magát igazán. Ebben pedig az segít a legtöbbet, ha céljainkat konkrétan megfogalmazzuk, papírra vetjük, és apró lépésekre osztjuk a véső célhoz vezető utat. Olyan lépésekre, amiket biztosan el tudunk érni az adott idő alatt, hogy legyenek pozitív visszajelzések a folyamat során. A vizualizálást is ez segíti leginkább, erről is olvashattok egyik korábbi cikkünkben.

4. Kapcsolatteremtő beszélgetések

A szakértő szerint vannak olyam emberek, akik abszolút nem valók erre a területre: ők azok, akik nagyon nehezen tudnak csak kapcsolatot teremteni ismeretlen emberekkel, és úgy egyáltalán is nehezen megy nekik megnyilvánulni mások előtt. A hálózatépítőknek rendezett eseményeken az a lényeg, hogy ismerkedni tudjunk, ha tehát ismerjük magunkat annyira, hogy ez nekünk nem menne, akkor ne is kezdjük bele, mert akkor nagyon küzdelmes lesz számunkra ezzel foglalkozni. Napóleon Hill azt mondta egyszer, hogy ahhoz, hogy az emberek megkedveljenek Téged, neked is kedvelned kell őket. Ezt pedig ki kell fejezned a barátságos arckifejezéseddel, mosolyok által, barátságos beszélgetések során és azzal, hogy kérdezel róluk, illetve figyelsz a válaszaikra.

Ezen kívül pedig mindenkivel segítőkésznek kell lenned még akkor is, ha azt az adott ember egyáltalán nem érdemli meg. A legtöbb ember nem tudja, hogyan társalogjon úgy, hogy azzal mély benyomást tehessen másokra, erről itt olvashattok.

5. Megnyerni valakit: még a köszönés is számít!

Talán furcsán hangzik, de a Doyle azt állítja, hogy a networkerek egy része még a rendes üdvözlésre sem képes, így pedig elég nehéz jó benyomást tenni az esetleges új partnereikre. Az pedig, hogy közeledni tudjunk ismeretlenekhez, tényleg elengedhetetlen, különben nem leszünk képesek növelni a hálózatunkat, még kis mértékben sem. Az olyan embereknek, akik egy csendes sarokban szeretnek álldogálni, egyáltalán nem való a hálózatépítés. Ez a szakma a nagydumás, kedves, közvetlen embereknek áll, akik szinte bárkit le tudnak venni a lábukról a megnyilvánulásaikkal, azonban azt is tudják mindemellett, hogy nem szabad megzavarni mások társalgásait, így például nem tolakodnak oda valakihez, aki éppen másokkal beszélget. Ez is egy komoly stratégiai hiba lehet, ne essünk tehát át a ló másik oldalára sem!

6. Abba kell tudni hagyni a beszédet is...

A hálózatépítők között sok olyat találunk, akik éjjel-nappal a kedvenc témájukról szeretnek mesélni: magukról. Ezek az emberek egy közös betegséggel rendelkeznek: a hatalmas egoizmus szindrómában. Ők nem tudják, hogy az arrogancia és a magabiztosság között csak nagyon vékony a határ. Pedig az arroganciát mindenkinek el kell kerülnie, aki networker akar lenni és sikereket is el szeretne érni ezen a területen. Senki sem szereti az arrogáns embereket, de a magabiztosságra és a határozott fellépésre mindenképp szükség van ebben a szakmában, hogy ne tudjanak könnyen kizökkenteni minket a kétkedők!

A networker helyes viselkedése tehát:

  1. Beszélj inkább kevesebbet, mit túl sokat!
  2. Kérdezz többet a veled szembe ülőről!
  3. A jó kapcsolat kiépítéséhez tudj meg minél többet a másik emberről, beszéltesd magáról!

Mindig legyen eszedben, hogy ez egy beszélgetés, nem egy monológ! Most, hogy ezeket már tudod, képes leszel hálózatot építeni, csak találd meg, mire érdemes még itthon erőt fordítani, mert a huszonharmadik kozmetikai cég termékeit már nem biztos, hogy érdemes elkezdeni promótálni!

Borítókép forrása: Shutterstock.com

Hozzászólások