Sebestyén Márta

Sebestyén Márta

2016-11-11

Sebestyén Márta hangját hetedhét országon túl is ismerik: egész életét a zene bűvöletében élte le. Ez persze nem csoda, hiszen a zene már az anyaméhben ráragadt: édesanyja zenepedagógusként dolgozott, még Kodály Zoltán tanítványa volt. Sikerei ellenére az énekesnő nem gondolja magát sztárnak, az éneklést pedig azért tartja életcélnak, mert ezzel másoknak sokat képes adni.

marti
Sebestyén Márta: mindig is sziporkázott
Forrás: http://jbsz.wplanet.hu/

Zene, már az anyaméhben is

Sebestyén Márta 1957. augusztus 19-én látta meg a napvilágot Budapesten. Édesanyja énektanár, kórusvezető volt, gyerekkora óta körülvette a kórus- és a klasszikus zene. Az édesapja közgazdász-kutató volt, konferenciákra utazott, járta a világot, hozta a rengeteg népzenei lemezzel tért haza. 

Amikor a szülei megházasodtak, még nem rendelkeztek saját lakással. A Zeneakadémia egyik szobájában töltötte élete első tíz hónapját, ami feltehetően komoly hatást gyakorolt rá, hiszen az élete tele volt zenével. A szüleinek feltűnt, hogy még alig volt egy éves, de minden hallott dalt visszadúdolt és eltapsolt nekik, vagyis egyértelművé vált számukra, hogy a zene, pontosabban az ének Márta kommunikációs közege. Minden gondolat, minden érzelem zenére fordítódott le benne. 6 éves korától zongorázott és világ életében énekelt kórusban, az ilyen felkérésekre még ma is nagyon szívesen mond igent: "Hiszen egészen más élmény, ha a hangok szépen összesimulnak. Ezt a harmóniára törekvést minden szólóénekesnek ajánlom, mert kiváló lehetőség az önfegyelem fejlesztésére. Nem véletlen, hogy a kórustagok barátsága általában egy életre szól. "

 "Az, hogy népdalénekes lettem, inkább sorsszerű, mint tudatos választás. Hetedikes koromban az iskolai népdalversenyen nyertem egy lemezt, rajta az akadémia archívumából válogatott népdalok szerepeltek. A szélesebb közönség ekkor hallhatta először, hogyan énekel Somogyban egy öregasszony, Moldvában egy férfi, Palócföldön egy karikázó lány. Olyan hatással voltak rám ezek az énekhangok és dallamok, hogy akarva-akaratlanul hangról hangra megtanultam. Az öregasszonyt "öregasszonyul", a kislányt "kislányul"."- nyilatkozta a századvégnek adott interjújában.

perform
A magyar népzene királynője
Forrás: eozinmagazin.hu

Tehetsége senkinek nem volt meglepetés, később sem: "Amikor Sebő Feri tizenöt és fél éves koromban a Kassák Klubban először hallott énekelni, ezekből a (fenti) dalokból válogattam. Ő fedezte fel, hogy van érzékem a területi sajátosságok megfigyeléséhez, illetve visszaadásához."

Márta szerint a jó népdalénekes így építkezik: "Ahhoz, hogy valaki az adott terület díszítési jellegzetességeit tudja, zsinórban több tucat dalt kell lemásolnia. Az már a következő lépcső, hogy el kell tudni vonatkoztatni tőle... Szeretném, ha az is hallatszana, hogy ez én vagyok, és az is, hogy ez egy kalotaszegi dal. Amit nem ugyanúgy kell elénekelni, mint egy dunántúlit. Az embert nagyon meg tudja érinteni a más népek dalai, akkor is, ha szövegét nem is érti. A dallamoknak olyan erejük van, hogy teljesen hatalmába tud keríteni."

Az első igazi fellépésére 17 éves korában került sor, így emlékezik vissza rá: "1974. március 31-én mutatkoztam be énekesként a Muzsikás együttessel az Egyetemi Színpadon. Arra voltam a legbüszkébb, hogy 48 kilóm ellenére a nagydarab ugrabugráló Éri Pétert meg tudtam tartani. Éri virtuóz román legényest adott elő, ahol a nőnek tartani kell a fickándozó férfit - akárcsak az életben." Ezután persze nem volt megállás: még ebben az évben meg is kapta a KISZ-től a Népművészet Ifjú Mestere címet.

Gyűjtés és sikerek, amikről csak álmodni lehetett

A mai értelemben aztán nem tanult népdaléneklést, egész egyszerűen nem léteztek még olyan zeneiskolák, mint ma, népzene tanszak sem volt az egyetemen. Az önálló népzene szak 2007-ben indult el, ami jó hír, mert egy képzett generáció nőhet fel újra. "Jönnek, aztán néhányan megkérdik: hol tetszett tanulni énekelni? S mikor mondom, hogy ettől és attól a parasztembertől, lefagy a mosoly az arcukról. Ha nem a milánói Scalában, vagy valamely amerikai egyetemen tanultam meg a hangommal bánni, akkor az nem érdekes. Engem sosem látott énektanár. Felkértek a tanárképző főiskolán, adjak órákat, de hogy tudnék tanítani valamit, amikor sokszor magam sem tudom, hogy mit miért teszek. Élményt nem lehet tanítani, legfeljebb szerezni azzal, hogy énekelek." 

1977 után igen rendszeresen járt népdalokat gyűjteni Erdélybe, korábban egyszerűen nem kapott útlevelet. A mai napig nem tudni, miért, hiszen 1974-ben kitüntette a KISZ, majd két hét múlva ugyanaz a hatalom nem adott neki útlevelet Bulgáriába, Burgaszba, egy nemzetközi folklór fesztiválra. A gyűjtések élményeit így foglalta össze: "Mikor lehetett, utaztam Erdélybe, de egyszer sem úgy mentem, hogy gyűjtök. Nem tudományos szempontok szerint jártam a vidéket, nem rendszereztem, nem elemeztem semmit. Minek? Ezek a dalok, dallamok mind megvannak az Akadémián. Akkor azért írjam le, hogy megtanuljam? De hisz mire leírom, már majdnem megtanulom. Kis vezérhangokat persze lejegyeztem, fogódzónak, de az egész itt van a fejemben, beépült a csontomba, nincs az a csontritkulás, ami onnan kimossa. A gyűjtés pillanatait egyszerűen élem és élvezem."

martaszinp
Az énekes számára a legjobb hely a színpad
Forrás: musorcentrum.hu

1983-ban felkérték, hogy adja hangját az István a király című rockoperához, a nagyközönség ekkor ismerhette meg igazán a hangját:  A szerzők váratlanul megkerestek, három nap állt rendelkezésre, hogy megtanuljam a számokat. Levente adott egy kazettát, egy szál gitárral a konyhában énekelte fel, a stúdióban pedig Bródyval végig ott álltak mellettem, a felvételek közben próbálták magyarázni a helyzetet. Hogy mi a történet, ki vagyok, mit csinálok, mikor énekeljek lágyabban, mikor szenvedélyesebben. Emlékszem, fel voltak "háborodva", hogy a szerepem elsőre felénekeltem. Leventének az énekesnőkkel mások voltak a tapasztalatai. Mondta is, hogy Mártika, ezt így nem veszik komolyan, csak fogod magad és elénekled? Tessék hisztériázni, szenvedni, izzadni, akkor lesz ez komoly munka. Az éneklésnek azonban szerintem örömforrásnak kellene lennie, és nem keserves, megszenvedett munkának." A bemutatóra azonban nem kapott jegyet... A siker hatására azonban '84-ben őt választották az év énekesnőjének. 

"A produkció után keresett meg Cserepes Károly a Vízöntőből, aki kiadott három, maga szerkesztette albumot, amelyeken a népdalok, a szintetizátor-alapú muzsika, a samplerek alkottak különös harmóniát. Ezt Karcsi az én hangommal képzelte el. Így született a Jeles napok, a Szerelmes lemez és Hobóval a Kivándorlás: mindháromnak óriási sikere volt, egyes amerikai egyetemi rádiók még ma is játsszák őket." 

Állandó fellépő partnere a Bolya-Dongó duó, de gyakran szerepel a Gryllus testvérekkel: Vilmossal és Dániellel, a Dűvő Együttessel, a Söndörgő Együttessel, a Vujicsics Együttessel és Szamosi Szabolcs orgonaművésszel is. Számos magyar terület népdalait énekli, de előadói palettáján szerepelnek más népek dalai is, például bolgár, görög, szerb, horvát, japán, baszk, norvég. Az összes európai nép nyelvén énekel népdalokat. Amikor más nyelven énekel, sokan azt hiszik, hogy kitűnően beszél az adott nyelven, de ez nem így van: a füle gyorsan beissza a különböző eseményeken a falusi tájszólásokat, a vőfélyszövegeket, az énekeket, azokból tud gazdálkodni nyelvek terén is. "Én igazából népzenésen, a népdalok nyelvén beszélek. Az angol az a nyelv, amelyiken szavatosan tudok beszélni, interjút adni. Egyébként bolgárul tudok a magyar után a legbensőségesebben énekelni. A nyelv zene."- nyilatkozta a Rákóczi Alapítványnak.

Két fia született: Álmos 1991-ben és Szabolcs, 1993-ban. Három dalt énekelt fel a Deep Forest nevű francia együttes 1995-ben megjelent Boheme cimű albumára, amely világzene kategóriában Grammy-díjat nyert. A Deep Forest sikere után sokan keresték fel, hogy reklámozzon különböző termékeket, ő ezt azonban elutasította, egyedül a magyar borokhoz lett volna hajlandó adni a nevét, mivel azokat világszínvonalú kulturális és szellemi terméknek tartja.

mart
Márta csodás hangját az egész világon ismerik
Forrás: jegy.hu

1996-ban elénekelte a Szerelem,szerelem című dalt az Angol beteg című filmben, amely a legjobb filmzene és zenei motívum kategóriában Oscar-díjat nyert. Mindenféle fellépett a világ körül, élményiről így számolt be: "Az élet furcsa játéka, hogy illusztris közönség előtt is énekelhettem. Diplomáciai közegben énekelni megtisztelő feladat, legyen az a brit királynő vagy a japán császár, de egyben sokkal nehezebb is, mint egy hagyományos koncerten szerepelni. Ilyen esetekben néhány percbe kell sűrítenem a mondandómat, hogy egyfajta markáns zenei névjegyet adjak át az országról. Szeretek bensőséges közegben énekelni. Nyáron is szívesebben énekelek egy templomban vagy egy múzeum kertjében, mint egy hatalmas szabadtéri színpadon. Egy-egy helyre legtöbbször a fellépéseim miatt utazom, de természetesen, amikor már ott vagyok, találkozom helybeli, hozzám hasonló „őrültekkel”, akik szintén megszállottan rajonganak a népzenéért. Kíváncsi vagyok az ottani szokásokra, táncokra, énekekre. Minden utazásom egy helyi élményhez kötődik, hiszen szeretem megtekinteni a helyi lakodalmakat, megnézni, hogy ugyanazt az eseményt ők hogyan ünneplik."

Márta mindent elért, amire énekes csak képes lehet, az itthoni zenei élet összes kitüntetését bezsebelte, így volt Liszt-Ferenc díjas, Emerton-díjban kétszer részesült, mára magáénak tudhatja A Magyar Köztársaság Középkeresztjét, '99-ben Kossuth-díjat kapott és A Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagjává is avatták. "Azt gondolom, hogy minden díj, amit az ember kap, egy előremutató dolog, sőt valamiféleképpen kötelez és felelősséggel jár. A másik dolog pedig az, hogy az emberek lássák, hogy az az énekes, akit ők tisztelnek, szeretnek, elismerést kap, mivel az számukra is ajándék, mintha velem együtt ők is kapták volna. Elvégre, amit énekelek, mindnyájunk hagyománya, így az elismerések nemcsak nekem szólnak. Azt a szerencsés feladatot kaptam, hogy ezt nekem kell továbbadnom, és ez külön boldogsággal tölt el."

Márta hazánk igazi kulturális nagykövete, feladatának tekintette egész életében, hogy mindenkinek megmutathassa a népdalok csodáját, akár bolgár, akár horvát, akár magyar népdalokról volt is szó. Világhírű művésszé nőtte ki magát, akit a legnívósabb koncerttermekbe hívnak fellépni, mégis megőrizte emberségét és csodás kisugárzását, amelyet dalain keresztül mindenkinek képes átadni

Borítókép forrása: jegy.hu

Hozzászólások