Rekordolcsó lett a szélenergia, itt az atomkorszak vége?

Rekordolcsó lett a szélenergia, itt az atomkorszak vége?

2017-09-12

Hatalmas nyomás alá helyezték a brit kormányt a környezetvédők és a liberálisok mivel kiderült, hogy még olcsóbb lett a szélenergia, így át kell gondolni azt, hogy mennyire érdemes újabb atomreaktorokba pénzt fektetni.

A kutatók rámutattak arra, hogy az állandóan fejlődő technológiának köszönhetően folyamatosan csökken majd a szélerőművekben előállított áram ára. Ez az elkövetkező évtizedekben hatalmas változást hozhat az energiaszektorba. A Nagy-Britanniában épülő két új szélerőmű a kormány által garantált összegért, 57.5 fontos költségen termel majd meg egy MWh áramot. Ez egy újonnan épülő atomerőmű esetében 92.5 fontos költséget jelent.

Nagy-Britannia partjainál 3 szélerőművet kívánnak megépíteni, melyek 2023-ig készülnek el, és ugyanolyan kapacitással rendelkeznek majd, mint a britek legújabb erőműve Hickley Point C. Persze a megtermelt energia költsége az atomerőműben sokkal magasabb, mint a szélerőművek esetében.

A szakemberek szerint az alacsony ár nemcsak a környezetvédelem szempontjából jó, hanem a befektetőket is jobban vonzza, hiszen egy szélerőmű ma már sokkal kisebb kockázatot jelent egy befektetőnek, mint 5 évvel ezelőtt.

Forrás: theguardian.com

Borítókép forrása: inhabitat.com

Hozzászólások