Magyar diákok innovációja: jöhetnek az okos kaspók?

Magyar diákok innovációja: jöhetnek az okos kaspók?

2017-03-30

Az Accenture Magyarország –a többek között IoT megoldások fejlesztésével is foglalkozó vállalat– idén második alkalommal rendezte meg az okos eszköz tervező versenyt. A tavalyi okos kancsó után most egy okos kaspót kellett megtervezniük a hazai egyetemistának. Az összecsapásban 11 csapat vett részt.

okoskaspo
Az okoskaspó egészen új lehetőségeket nyit meg sok ember és akár az ipar számára is.
Forrás: prohardver.hu

Az Accenture vezetési tanácsadással, technológiai szolgáltatásokkal és tevékenységek kiszervezésével foglalkozó világcég, idei okos eszköztervező versenyén azt a feladatot adta az ifjú innovátoroknak, hogy alkossanak meg egy olyan eszközt, amely rendelkezik érzékelőkkel, méri a külső hőmérsékletet, a páratartalmat, a föld nedvességét és a növényt érő fény mennyiségét.

A virágcserépnek képesnek kellett lennie arra, hogy automatikusan öntözzön, annak megfelelően, hogy milyen vízigényű növény van a kaspóba helyezve. Szempont volt természetesen az is hogy az adatokat el lehessen érni okostelefonon vagy számítógépen keresztül is.

 

A feladatot pedig sikerült véghezvinni: magyar diákok képesek voltak létrehozni egy olyan okos kaspót, saját szoftverrel, amely abszolút működőképes, megöntözi a növényt, begyűjti az adatokat, amelyek bármikor lekérhetőek, és ráadásul egyszerűen kezelhető. Mindezt nagyjából 12 000 forintos összköltséggel. Ezen kívül is akadtak olyan modellek, amelyek egyes funkciókat tökéletesen elláttak, sőt új ötletekkel is előálltak a versenyzők. Ilyen például a moduláris smart világcserép, amelyhez az egyes komponensek külön adhatóak hozzá.

Gondoljunk csak bele, mennyi lehetőséget hordoz magában az új találmány: az iparban nagyon sok folyamatot lehet így automatizálni és csökkenteni lehet általa az elpusztuló növények számát, amelyek azért mennének tönkre, mert nem jutnak időben elég vízhez vagy más szükséges tápanyaghoz. Persze a mindennapi életünk is könnyebbé válhat: sokan rettegnek attól, hogy tönkremennek a szobanövényeik, mert nincs elég idejük foglalkozni azokkal, vagy csak egyszerűen megfeledkeznek róla. A találmány azok számára is nagyon praktikus lehet, akik sokat utaznak, mégsem akarják a szomszédra, vagy valamelyik családtagra terhelni a növényeik gondozását. Egyszóval: ez a találmány brilliáns!

csapi
A Szent István Egyetem innovátor csapata 3. helyezést ért el.
Forrás: szie.hu

A Szent István Egyetem csapata, ami a Gépészmérnöki Kar hallgatóiból állt össze és tagjai: Kis László, Lajber Kristóf és Orsós Márió voltak, 3. helyezést ért el. A fődíj egy Oculus Rift virtuálisvalóság-szemüveg volt, amelyet az Insert Name Here csapata vihetett haza.

 

Borítókép forrása: prohardver.hu

Hozzászólások