Dagály-uszoda: a magával ragadó hullám(lemez)

Dagály-uszoda: a magával ragadó hullám(lemez)

2016-10-05

Akik a budapesti Árpád-híd környékén laknak, dolgoznak, vagy esetleg arra járnak, megcsodálhatják az épülő Dagály-uszodát, mely a jövőre megrendezendő „vizes” világbajnokságnak fog otthont adni. A tervei azonban átdolgozásra kerültek, hogy egy esetleges sikeres olimpiai pályázat esetén, már azoknak az elvárásoknak is megfelelhessen. Az új uszoda kinézete azonban eléggé megosztja a közösséget.

Budapest, Pesti oldal, Árpád-híd, Népfürdő utca. Itt áll Budapest egyik legkedveltebb fürdője és strandja a Dagály. A szocializmus idejében még Szabadság Strandfürdőnek hívták, azonban a köznyelvben mégis a Dagály név maradt meg, ami a közeli Dagály utcától származik. Nyáron rengeteg látogatója van, aki a késő délutáni órákban utazik Buda felől az 1-es villamossal, az tud erről igazán mesélni. Itt épül most a Dagály uszoda, melynek végleges kinézete már fel-fel sejlik és ennek apropóján íródik ez a cikkünk is.

épülő dagály uszoda
Kollégánk friss képe a készülő "lemezszörnyről"

(Figyelem a cikk az író véleményét és ízlését tükrözi!)

Éljen a retro?

Az ízlés egy fura dolog. Mindenkinek más és mindenki ragaszkodik a sajátjához. Az azonban elvitathatatlan, hogy van, ami szép és van, ami nem. Ez már nem ízlés, hanem esztétika.  Autós nyelven szólva egy Audi A6 esztétikus (még ha esetleg nem is mindenkinek tetszik), míg a Fiat Multipla nem. Lehet, hogy az utóbbi is van, akinek tetszik, de a nagytöbbség biztosan nem azt fogja önként és dalolva választani.

Egy épület esetében ez már bonyolultabb dolog, mert itt ezer meg ezer fajta irányzat létezik, sok megoldással, itt már tényleg nehéz olyat találni, ami mindenkinek tetszik. A Dagály azonban más. Sok dolgot el lehet róla mondani, például hogy drága és hogy csúnya. Mármint az új, ami talán kinézetére enyhe visszalépés a szocreálba, én rögvest át is nevezném Szabadság-ra.

Ékszerdobozból bádogdoboz

régi-dagaly uszoda tervek
A régi látványterv impozáns és gyönyörű
Forrás:mnsk.hu

Az interneten még több helyen fellelhető az eredeti látványterv. Itt tényleg szép kivilágítással ábrázolják az épületet, nyugati és modern megoldásokat láthatunk, melyen a fő motívum egy hullámot formáz. Ebből mi maradt meg az újra? Csak hullám, de az elég sok.

Az épület tervezője Ferencz Marcel Ybl-díjas építész, kifejtette, hogy az új elvárások miatt egyszerűsíteni kellett a formát és a megnövelt befogadóképesség miatt szimmetrikus épületet kellett tervezni. Tehát így jutottunk el a minimalista szocreál csodájához: a téglatesthez. Ennek megfelelően a fő motívum a hullám is átalakult. Gondolom a helyi tüzépes örült az új terveknek, mert ennyi lemezt, ráadásul ennyi fajtát még nem láttam. Szabályosságot sem érdemes mindenhol keresni, de érthető a víz is fodrozódik, mozog, ez az üzenet átjön.

Na de a belső a fontos

Mondhatnánk, ha egy társkereső oldal lennénk. Viszont azt le kell szögezni, hogy az tényleg szép. Mármint a látványterveken. Minimalista de modern, nem csicsás, funkcionális. Nagyon tetszetős, amennyi rosszat el lehet

dagály uszoda belső
A belső nekem nagyon tetszik, szerintem elegáns
Forrás:dagaly.market.hu

mondani a külsejéről, annyi jót lehet a belsőről.

Ezzel az egésszel viszont egy nagy baj van. Belülről csak az látja, aki kíváncsi rá, viszont a külseje egy pár évtizedre, ha minden jól megy, meghatározza majd a környék látképét. Szerény véleményem szerint, amiket az eddigi munkálatokból és a látványtervekből látok, inkább egy ipari épület kezd körvonalazódni, ahol valami hiper-szuper lemeznyomó préssel dolgoznak, sem mint egy elegáns és modern uszoda. Ez ki fog emelkedni a város képéből, az biztos, de inkább negatív értelemben.

Mit mond a közvélemény?

Az Origo egyik cikke alatt olvasgattam a kommenteket, és feltűnő, hogy inkább több a negatív komment, persze egy-két ember van, aki védelmébe veszi ezt a stílust. De mint ahogy írtam odafent: ízlések és pofonok.

A cikk végén idéznék a kommentek közül egy-kettőt a teljesség igénye nélkül, természetesen cenzúrázva:

A visszafogott realista:
 „ Sokkal szebb volt az eredeti terv, most egy csúnya vas kocka lett :((  ”

A lényegre törő:
ez egy jellegtelen sz*r, az eredeti terv még jó volt

Az alapos:
Elsőre ronda, jobban megnézve is csúnya ízléstelen, biztos hogy kell ilyen formában? ”

A műkedvelő:
Igazi nagy szocreál hodály lesz….”

A bőbeszédű:
Ékszer doboz? Ha Ha ha.... az a nagy mutatvány, hogy uszoda, akkor tegyünk három hullámot az elejére, mert víz meg duna...pfffff:D Az egész úgy néz ki, mint bármelyik celofán Lidl, vagy autószalon szteroidon nevelve, mondjuk a még gagyibb burkolat, kivitelezés, még esélyes....

Az optimista:
a látványterv alapján nem tűnik egy túlbonyolított épületnek, de alig több, mint 20 milliárd forintból ilyet lehet építeni és élőben meg lehet, hogy gyönyörű lesz a nagy felületű burkolatok miatt. A leírás alapján sok funkciónak fog megfelelni, tehát praktikus is és nem kell félni attól, hogy kihasználatlan lesz a világesemények után. Átgondolt tervezés eredményének tűnik

És van, akinek tetszik:
„..én örülök, hogy egy ilyen atraktív,látványos,kissé futurisztikus uszoda épül,ami az utánpótlást is szolgálja.”

A kommentek forrása:  http://www.origo.hu/gazdasag/20160129-dagaly-uszoarena-uszoda-uj-latvanytervek-ferenc-marcell-vizes-vb-2017-olimpia.html

A borítókép forrása: dagaly.market.hu

Hozzászólások