Madonna, az örök popdíva

Madonna, az örök popdíva

Madonna, teljes nevén Madonna Louise Ciccone 1958. augusztus 16-án született Bay City-ben, mára pedig már a Pop királynőjeként tartják számon. Útja meglehetősen rögösen indult, azt például sokan nem is tudják róla, hogy származása alapján olasznak tekinthető. Lássuk, miket nem tudunk még a  Grammy- és Golden Globe-díjas, énekes, színész, rendező és üzletasszony életéről!

 
madonna1983
Madonna, 1983-ban
Forrás: trendmagazin.hu

Édesanyja francia-kanadai, édesapja első generációs olasz-amerikai, Madonna a 3. gyermek a 8 közül, így nem csoda, hogy ki akart tűnni a tömegből., ezért már 19 évesen hagyta el szülővárosát azért, hogy New Yorkba költözzön, és híres táncos legyen belőle. Azonban mást hozott az élet, miután felismerték hihetetlen tehetségét az énekléshez és a szerepléshez. A Breakfast Club, és az Emmy nevű csapatokban kezdett el a zenével foglalkozni, majd 1983-ban kiadta első önálló albumát Madonna címmel. Igazi sikerét azonban a Like a Virgin  című album hozta meg '84-ben, amellyel világszerte ismertté vált, és megteremtette pop ikon státuszát.

Egy interjúban korábbi dalairól így beszélt: "Engem boldoggá tesz, hogy ez emberek a korábbi slágereimet is szeretik. Írtam néhány egész jót! Néha én is előveszem őket. Mostanában például azért, mert turnézom, és a programban a régiek közül is szerepel néhány szám. Elkerülhetetlen, hogy torkig legyek azokkal a dalokkal, amiket minden este eléneklek, de azért jó újra hallani ezeket a nótákat, és közben arra gondolni: „Igen, ez egy nagyszerű dal. Szeretem..."

Ikonikus alak

Madonna kinézete, öltözködése és fellépései nagy hatást gyakoroltak a tini lányokra és a nőkre egyaránt. Kinézetét a stylist és ötvös Maripol kreálta. Stílusát csipke felső, szoknya kaprinadrágon, neccharisnya, kereszt medálok, rengeteg karkötő és szőkített haj jellemezte. Ez igazi trenddé vált a '80-as években.

Az énekesnő a Material Girl forgatása alatt kezdett el járni Sean Penn-nel, akivel a 27. születésnapján házasodott össze, 1985-ben.

Ismertségét csak növelte az 1987-ben megjelent Ki ez a lány? című film, melyben ő játszotta a főszerepet. 1989 elején a Pepsivel írt alá szerződést. Új dalát, a Like a Prayert a Pepsi reklámjában mutatta be, amihez klip is készült. A videóban rengeteg katolikus szimbólumot vonultatott fel, mint például, a stigmák és égő keresztek. Az album pozitív kritikákat kapott az anyag sokszínűségéért, ugyanakkor kritika is érte vallásos konzervatívok és a Vatikán részéről.

Az 1990-es évekbeli munkásságát erős szexualitás jellemezte. 1992-ben megalapította saját kiadóját a Mavericket. A Maverick egy lemezcégből (Maverick Records), egy film produkciós cégből (Maverick Films) egy zenei, TV, merchandising és egy könyvkiadó részlegből állt1996-ban megkapta az Evita című musical főszerepét. Ezért az alakításért Golden Globe-díjban részesítették. A film betétdala, a "You Must Love Me" szintén Golden Globe-díjat és Oscar-díjat is nyert 1997-ben. Válása után ismerkedett meg Carlos Leon fitneszedzővel, akivel járni is kezdett, majd 1996. október 14-én megszületett közös kislányuk, Lourdes Maria Ciccone Leon. Lourdes születése utána Madonna a keleti misztika és a Kabbala iránt kezdett el érdeklődni. Ebben az időszakban jelent meg hetedik stúdióalbuma, a Ray of Light, ami híven tükrözte az új változást mind megjelenésében, mind személyiségében.

Az új évezred újabb fordulópontot hozott

lourdes
Madonna és Lourdes
Forrás: popsugar.com

2000-ben az angol rendezővel, Guy Ritchie-vel kezdett járni, akit közös barátajukon, Stingen keresztül ismert meg, még 1999-ben. Madonna 2000. augusztus 11-én világra hozta fiukat, Roccót,és még ez év decemberében Skóciában össze is házasodtak.

Arra a kérdésre, hogy mit tart a legnagyobb teljesítményének, rendszerint azt válaszolja, hogy az anyaságot. Ez persze érthető is, mivel kapcsolata gyermekeivel nem mindig olyan egyszerű. A napokban például arról szóltak a hírek, hogy fiának egy piercinget ajándékozott a 16. születésnapjára, amely akár még kedvesnek is tűnhetne, azonban mint kiderült, csak ezért utazott Londonba az anyuka, majd miután kész lett a piercing, ott is hagyta fiát.

A 2000-es években olyan lemezei jelentek meg, mint a Music, az American Life, a Confessions on a Dance Floor és a Hard Candy 2008-ban, mely utóbbi után indult Sticky & Sweet nevű turnéja, minden idők legjövedelmezőbb turnéja lett amit női szóló énekes valaha is nyújtott. A turnézásról és a felkészülésről így beszélt az énekesnő: "Már hónapokkal az indulás előtt külön edzeni kezdek rá: javítanom kell az állóképességemet, hogy egyszerre tudjak teljes erőbedobással énekelni és táncolni. Ezután megtervezzük a show-t, kitaláljuk a koreográfiát, majd mindennap hosszú órákat töltök a zenekarommal, a táncosokkal, a koreográfusommal és a rendezővel. Mire a több hónapos munka után összeáll a műsor, már én is felkészültem fizikailag."

 

2003. elején kiadta kilencedik stúdióalbumát, az American Life-ot, amely témáját tekintve híven tükrözi az album címét, amerikai társadalmi problémákat vet fel.  Az albumból világszerte összesen négy millió kelt el, ezzel a karrierje legkevesebb példányszámban eladott album lett. Később fellépett Britney Spears-szel, Christina Aguilera-val és Missy Elliottal a 2003-as MTV Video Music Awards-on, ahol Madonna Hollywood című számát adták elő közösen. Mindenki meglepetésére a szám végén Madonna először Britney Spears-t, majd Christina Aguilera-t is megcsókolta.

2007. októberében bejelentette különválását a Warner Bros. Recordstól, és 120 milliós szerződést írt alá a Live Nationnel. Ezzel ő lett a Live Nation új zenei részlegének a Live Nation Artists-nek az alapító művésze.

Az énekesnő még 2008 áprilisában jelentette meg tizenegyedik stúdióalbumát Hard Candy címmel. A lemez első slágere a "4 Minutes" a Billboard Hot 100-as lista harmadik helyét szerezte meg, ezzel ez lett Madonna 37. top 10-es slágere. Ezzel a teljesítményével felülmúlta Elvis Presley-t, az Egyesült Királyságban pedig azóta is rekordernek számít, mivel tizenhárom első helyezést elért slágere van.

2009. március 2-án, Madonna megkapta a Japan Gold International Artist of the Year díjat, a Hard Candy-ért. Az énekesnő úgy döntött, újra örökbe fog fogadni egy gyermeket Malawiból. Az ország legfelső bírósága előzetesen úgy döntött engedi Chifundo "Mercy" James örökbefogadását, azonban az örökbefogadást Ken Manda anyakönyvvezető elutasította arra hivatkozva, hogy Madonna nem az ország lakosa. Később ezt a szabályt elutasították. 2009. június 12-én Malawi legfelsőbb bírósága engedélyezte Mercy James adoptálását.

Zene és film után, divatcikkek

Madonna 2011-ben lányával új ruhakollekciót dobott piacra, a Material Girl márkanév alatt, mely kizárólag csak a fiatal, tinédzser korosztály számára szánt ruhákból állt, később a Truth or Dare nevű divatmárka neve alatt az énekesnő már a huszonhét és ötven év közötti nőknek szánt divattermékekkel tért vissza, elsősorban cipők, táskák fehérneműk és parfümök szerepeltek. A lányával való munkáról így nyilatkozott az énekesnő: "Lola folyton azzal nyaggatott, hogy tervezzünk ruhákat. Stella McCartney jó barátom, és Lola kicsi korától fogva vele volt. Magával vitte a divatgyárakba és az irodájába, és kikérte a véleményét a holmikról, megmutatta neki a skicceket és a cuccokat. Stella mindig erre irányította. Sok divattervező barátom van, mint Gaultier, vagy Dolce and Gabbana. Jó volt a lányommal "dolgozni", mert remek az ízlése és jó érzékkel nyúl a divathoz. Tisztelem a stílusát és ritkán egyezik a véleményünk."

Támogatni a másságot és  tenni a szegénység ellen

2014 januárjában fellépett az 56. Grammy-gálán, ahova kisfiával, Daviddel érkezett, akit elsőként adoptált Malawiról. A show utolsó harmadában ismert előadók társaságában elénekelte az  "Open Your Heart" című slágerét, amely előadás alatt összesen harminchárom meleg és heteroszexuális pár kelt egybe.

Nagyon sok rosszat mondhatnánk kicsapongó életéről és nevelési stílusáról, azonban azt mindenképp érdemes figyelembe venni Madonna bírálatánál, hogy rengeteget tesz a harmadik világ felzárkóztatásáért, a szegények gyámolításáért, többek között az UNICEF nagykövete és Malawi felzárkóztatásáért is nagyon sokat tett az elmúlt években. Ezúton kívánunk neki boldog születésnapot!

Borítókép forrása: muumuse.com

Hozzászólások