Kocsis Zoltán

Kocsis Zoltán

Kocsis Zoltán nevét a világ minden táján ismerik: 18 éves korában megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét, ezután pedig nem volt megállás számára. Néhány év alatt a világ minden jelentős zenei központjában és fesztiválján fellépett. Huszonöt évesen már megkapta a magyar állam által művészeknek adható legmagasabb kitüntetést, a Kossuth-díjat, és fellépett a világ számos vezető zenekarával, így a Berlini Filharmonikusokkal, a Bécsi Filharmonikusokkal, a Chicagói Szimfonikus Zenekarral és a San Franciscó-i Szimfonikus Zenekarral is.

ifi
Kocsis: a fiatal zongoraművész
Forrás: hirado.hu

Kocsis Zoltán 1952. május 30-án született Budapesten. 3 évesen már zongorázni tanult, egész életét a zene mozgatta, így tanulmányait is ennek mentén folytatta: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán tanult Kadosa Pál és Rados Ferenc tanítványaként, egyszóval a legjobbak voltak a mesterei.  A zenéről mindig ámulattal nyilatkozott: "Számomra mindig is a Zeneakadémia marad a zene szent csarnoka. Amikor először beléptem az aulába, úgy hétéves koromban, azt éreztem, hogy már akkor többet tudok, mint egy perccel azelőtt. Csodáltam a jugendstil díszítményeket, a gyönyörű ablakokat! Járt a szemem, mint az asztalfiók. Emlékszem, édesapám vitt el több koncertre is, még kissrác koromban: Fischer Annie-t akkor hallottam először – Mozart Esz-dúr és C-dúr zongoraversenyét játszotta."

Egyik korai fellépését itt tekinthetitek meg, a felvételen Sergei Rachmaninov darabját játssza Kocsis.

 

Nemzetközi ismertséget szerzett, pedig még alig vált nagykorúvá: mi sem bizonyítja jobban, hogy a zene éltette. Zongoraművész és zeneszerző volt, rengeteg fesztiválon állandó fellépőként szerepelt, így Párizsban és Prágában is évente lépett fel a világ legjobb karmestereivel karöltve. Nagyon feszített volt a munkatempója, állandóan dolgozott. Ez vezetett 2012-es életmentő szívműtétéhez is, amit alig pihent ki. A műtét után így nyilatkozott egészségi állapotáról: "Fizikailag és mentálisan is megváltozott a világhoz való hozzáállásom. Bizonyos attribútumok előrekerültek, mint például a szavak, a szótagok szeretete. Miután a föllökődő vérrögök miatt az agyam is megsérült kissé, bizonyos ujjrendeket meg kellett változtatnom. A gondolkodásom is változott picit, például nagy marhaságokat álmodok. De a memóriám ugyanaz: egy Franck d-moll szimfóniát meg tudok tanulni egy nap alatt."

jegy
Az egyik utolsó fellépés
Forrás: jegy.hu

Ha innentől élete végéig minden este ugyanazt a darabot kellene vezényelnie, melyik lenne az? "Isteni a kérdés! Jobb, mint bármely válasz, amit adhatok rá. Azon a bizonyos lakatlan szigetes kérdésen én is gondolkodtam már, hogy mit vinnék magammal. Volt olyan időszak, amikor azt mondtam volna – és ezért lehet, hogy sokan megköveznek –, hogy Mahler nyolcadik szimfóniáját választom. Abban megvan minden – éppúgy, ahogy Goethe Faustja lenne az az irodalmi mű, amit magammal vinnék. Na, de vezényelni? Egyetlen egyet? Hát, biztos nem Beethoven kilencedik szimfóniáját."

'83-ban Fischer Ivánnal megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart, amelyet még utolsó interjújában is szívügyének és saját gyermekének tekintett. 

"Volt olyan, hogy másodpercekre azt éreztem, ezt nem tudnám jobban, de teljes produkció esetében nem emlékszem ilyenre. Olyan viszont volt, hogy nemcsak azt éreztem, hogy ott helyben írja a darab saját magát, hanem tudtam, hogy nem fogok hibázni, mert valami megmagyarázhatatlan módon egy fölöttem álló hatalom vezeti a kezemet, médium vagyok."

'84-ben az Érdemes művész címet, '90-ben pedig már a Kiváló művész címet is magáénak tudhatta. '97 őszétől a Nemzeti Filharmonikus Zenekart vezette. Az elmúlt években a Nemzeti Filharmonikusokkal Európa számos országában, valamint Japában és az Egyesült Államokban is koncertezett. A közönség világsztárokat megillető lelkesedéssel ünnepelte. 2005-ben másodszor kapta meg a Kossuth-díjat. 

kocsis
A művész úr aláírása
Forrás: Wikipédia

Mit csinál, ha nem zenél? Van egyáltalán olyan? "Van. Imádom a focit. Javíthatatlan fradista vagyok, ebből már senki sem fog kigyógyítani. Pedig nem is vagyok ferencvárosi, a Nyugati környékén, utcagyerekként nőttem fel. Viszont ott voltam a stadionban, amikor Karába azt a legendás gólt lőtte a Manchester United ellen. Nem hiányozhattam a Sampdoria elleni 6:0-ás győzelemről sem, ami szerintem Albert legnagyobb meccse volt. A Honvéd elleni 2:7 és a visszavágón elért 7:1 is mélyen emlékezetembe vésődött. Persze Puskást is ismertem, az öreg Buzánszky pedig ott van minden gyermekmentős koncertemen." 

A kérdésre, hogy miért nem emigrált, így válaszolt: "Azért, amiért Szvjatoszlav Richter sem. Nagyon helyes döntés itthon maradni, ezt egyre világosabban látom. Mindennek ellenére érdemes volt itthon maradni."

"Esetleg egy stadionnal kevesebbet lehetne építeni, és abból helyrehozni például a zeneiskolák, a zeneoktatás ügyét, visszahozni a Kodály-módszert a maga teljességében.

Finnországban, Japánban, Kanadában remekül működik, akkor itt miért kellett ellehetetleníteni? A kultúrára kevés pénz jut, mert szükség esetén attól veszik el először, és ez csak keveseket zavar. Sokan minket, a kultúra munkásait ingyenélő naplopóknak tartanak."- válaszolta az utolsó interjújában arra a kérdésre, hogy mi bántja mostanában leginkább az igazságérzetét.

Minden évben tartott születésnapi koncertet május 30-án, az ebből befolyt összeget pedig a Gyermekmentő Alapítványnak ajánlotta fel. Négy gyermeke van, a két legkisebb követte édesapja nyomdokait és zenész lett. A Zeneakadémia saját halottjának tekinti a 2012. november 6-án elhunyt Kocsis Zoltánt. Egy egész ország és minden zenekedvelő tiszteleg nagysága előtt. Saját idézetével búcsúzunk tőle: "Az örökérvényűségre kell törekedni, nem a véglegességre."

Borítókép forrása: Nemzeti Filharmonikusok, Facebook

Hozzászólások