A kellék neve: NŐ Nemek harca a populáris videoklip-kultúrában, II. rész

A kellék neve: NŐ Nemek harca a populáris videoklip-kultúrában, II. rész

2016-08-29

Cikksorozatom első, bevezetőnek szánt fejezetében a minket elárasztó médiadömpingről írtam, valamint a videoklip műfajának arról az üzenetrétegéről, amely rólunk, férfiakról és nőkről, valamint a köztünk lévő viszonyról mesél, amikor arra sarkall minket, hogy magunk is azonosuljunk a látottakkal és hallottakkal.

Gaborják Ádám szövegére1 hivatkozva a média-tükör torzításáról tettem említést, amely a férfiakat domináns pozícióba helyezi, míg a nőket tárgyiasítja, kellékként kezeli, és erősen épít a sztereotípiákra.

A most következőben ezt az állítást támasztom alá, három ismert és népszerű zenei videó vizsgálatával. Az elemzésekben a nő – férfi viszonyra, valamint a nemekre osztott szerepekre koncentrálok.

Life in plastic, it’s fantastic2

Nicki Minaj amerikai rapper, Anaconda című dalához készült videoklipje került listám harmadik helyére.

A mű, több mint 600 milliós nézettsége nem véletlen; minden elemet tartalmaz, amit egy XXI. századi zenei videó megkövetel. Egzotikus táj, fényes ékszerek, kihívó külsejű táncos lányok hiányos öltözékben, és persze egy meghökkentő külsejű előadó. A tökéletes recepthez, azonban mindez kevés lenne.

Nicki Minaj csábos műnőként
Forrás: www.ballerstatus.com

Az utolsó hozzávalót egyetlen szó jelzi, amely mind Minaj megjelenésében és viselkedésében, mind pedig a férfiakhoz való viszonyában benne van. Ez a szó a botrány.

A rapper nyíltan vállalja, hogy karrierje kezdete óta számos plasztikai műtéten esett át, ebben a videóban pedig teljes nyíltsággal mutatja be természetellenesen kerekded idomait, egy szériahibás barbie látványát keltve. A dal ezt a testet, különösen az énekesnő fenekét ünnepli, amelyet szexepilként említ. Ez a fenék babonázza meg a férfiakat.

Az előadó tehát száz százalékig hús-vér-műanyag nőként jelenik meg, aki a testünk feletti kontroll határait feszegeti, ám egyúttal klipje látványelemévé is válik. Arckifejezései és grimaszai leginkább a „buta liba” vagy az „ostoba nő” bántó sztereotípiáit erősítik, különösen, mikor a női szerepkörhöz évszázadok óta párosított konyhában tűnik fel, ám háziasszonyként is inkább banánt fal és tejszínhabot maszatol.

Végül, hogy ne csak daloljon hatalmas tomporának vonzerejéről, klipje záróakkordjaként erotikus táncot lejt egy hímnek. Kiszolgálja a sóvár férfitekintet, s ezzel alárendelt szerepet vállal, ám ezután kacéran kimászik a képből, magára hagyva a hoppon maradt férfit, mi pedig végiggondolhatjuk, hogy a videó alkotói komolyan gondolták-e mindezt.

A nőkkel kapcsolatos sztereotípiák eltúlzásával, vajon csak a botrány elérésére törekedtek, nagyobb nézőszám reményében, vagy talán pont azt szerették volna jelezni, hogy amit itt láttunk az nagyon nincs rendben?

A klip megtekinthető ezen a linken: https://www.youtube.com/watch?v=LDZX4ooRsWs

Drágám, te egy állat vagy!

Az előbb feltett kérdés bizonyosan érvényét veszti a most terítékre kerülő videó kapcsán. Míg Minaj klipjénél a női előadó személye jogosan indokolhatta bizonytalanságunkat, ebben az esetben nem kell azon gondolkodnunk, vajon a nők tárgyiasításának problémájára akarják-e felhívni figyelmünket a készítők, akik megálmodták Robin Thicke, Blurred Lines című dalához készült videóját.

A műben, az énekes két zenésztársával (T.I. és Pharell) szerepel. Noha nem kizárt, hogy férfi előadók, nőket vegyenek oltalmuk alá és fellépjenek a sztereotípiák ellen, az itt megjelenő három hím határozottan nem így tesz. Valójában máshogy sem, hiszen jóformán semmit nem csinálnak a klipben, minthogy énekelnek, méghozzá arról, hogy a lányok igazából hasonlatosak az állatokhoz, ők, férfiak pedig nagyon jól tudják, mi kell ezeknek az állatoknak.

Meztelenség, üres tekintet… erre vágyna a Férfi?
Forrás: www.theldndiaries.com

A hölgyeket ez láthatóan nem zavarja, már ha egyáltalán értik, hogy miről van szó. Bután néznek a kamerába, vagy épp a szájukat nyalogatják, majd időnként felpattannak egy biciklire, amit visszafele hajtanak, hogy utána virsli köteggel a kezükben rohangálhassanak.

A nő alárendelt státusza ebben az esetben nem is kérdéses. A plasztik ruhát viselő, máskor meztelen lányok valójában babák hatását keltik, akik olyan tudatlanok, mint az általuk ölelgetett kisgida, és olyan tehetetlenek, mint az a torz, kitömött állat, amelyet néhány kép erejéig dögönyöznek.

A három férfi mindezt ki is élvezi, miközben márkás italokat fogyasztanak, és vaskos pénzkötegeket számolgatnak. A szerepek leosztva, a viszonyok tisztázva, és ez jól is van így. Uraim? Hölgyeim?

A klip megtekinthető ezen a linken: https://www.youtube.com/watch?v=yyDUC1LUXSU

Nem fér a fejembe

A dobogó legfelső fokára méltán kerül fel a két világhírű rapper, Flo Rida és Pitbull, I can’t believe it című dalához készült klip, amely olyannyira csúcsra járatja a férfi dominanciáját és a nő alárendeltségét, hogy a legnagyobb videómegosztón csak tizennyolc éven felüliek tekinthetik meg. Hogy miért?

Nicki Minaj klipjében műanyag nőt, a Blurred Linesban állattal azonosított nőket láttunk, itt azonban csak testeket, pontosabban testrészeket. Lábak, combok, fenekek és mellek; ez az I can’t believe it elképzelése a nőkről. A legszembetűnőbb talán a fejek hiánya. A videoklipben félbe vagy harmadba vágott nőalakok vonulnak fel, ahol pedig láthatnánk, ott sok esetben valami eltakarja az arcot.

Az elemeire bontott női test mint látványkellék
Forrás: www.zumic.com

Nem tartom túlzásnak kijelenteni, hogy a videó teljes mértékben a női test kizsákmányolását hirdeti, a nőt elemeire szedhető bábuként ábrázolja, melynek funkciója a férfitekintet és vágy kiszolgálása. Itt már nem arról van szó, hogy a nő buta vagy tehetetlen. A nőnek nincs feje, nem képes a gondolkodásra, arc híján pedig fő személyiségjegyei is eltűnnek. Tökéletesen sorbaállítható, kedv szerint felhasználható, mondhatni ideális kellék és termék is egyben.

Ennek fényében nő – férfi viszonyról sem igazán beszélhetünk. A néhány kockán, amelyen teljes nőalakot látunk, a hölgyek egy luxushajón, sellőkként pózolnak vagy épp az előadók előtt tekeregnek. Szerepük szinte teljesen elhanyagolható, kontaktusba sem kerülnek a férfiakkal, akik úgy tűnik, hogy a látvánnyal is tökéletesen beérik.

Hogy a test ilyesfajta megcsonkítását felháborítónak tartjuk, vagy abszurditása okán csak nevetni tudunk rajta, e kettő lehetőség között, azt hiszem elég vékony a határvonal. Abban azonban bizonyosan egyetértünk, hogy fizikai testünk felső végpontját nem a nyakunknál képzeljük el.

A klip megtekinthető ezen a linken: https://www.youtube.com/watch?v=-WDcpwZqYlU

A cikksorozatunk következő része ide kattintva elérhető.

1 Gaborják Ádám: Posztmodern média-freakshow: a „kulturális test” reprezentációja a zenei videoklipekben. In: Zenei szubkultúrák médiareprezentációja. Budapest. Gondolat, 2012. pp. 136-153.

2 Aqua – Barbie Girl című slágeréből idézve

Borítókép forrása: www.zumic.com

Hozzászólások