Az ekcéma tünetei, okai, kezelése

Az ekcéma tünetei, okai, kezelése

Az ekcéma egy gyulladásos betegség, amelynek okozója az allergia. Sokszor társul hozzá szénanátha, illetve asztma is. Krónikus betegség lévén a betegség tünetei van hogy enyhülnek, de van hogy újra hevesen jelennek meg. A betegség kialakulásának pontos okai máig nem ismertek, de a szakemberek szerint leginkább genetikai hajlam és környezeti tényezők állnak kialakulásának hátterében.

ekcéma
Ekcémás könyökhajlat
Forrás: webmd.com

Az ekcéma tünetei

  • kínzó viszketés, ami az alvást is zavarja

  • vörös és barnás-vöröses elváltozások a bőrön

  • kirepedezett hámló bőr, amely a későbbiekben megvastagodik

  • a vakarás hatására kisebesedő, érzékeny bőr

  • pattanásszerű képletek, amik váladékozhatnak és pörk képződik rajtuk

Az ekcéma bárhol kialakulhat a bőrön, de legtöbbször a kezek, lábak hajlati részében (könyök, térd), a nyakon, illetve az arcon jelenik meg. Súlyosabb esetben a szem is érintett lehet.  A tünetek az allergénnel való érintkezést követő 1-2 napon jelennek meg, de előfordul olyan eset is, hogy 7-10 nap is letelik tünetek nélkül. A vakarás csak ront a helyzeten, ugyanis csak pillanatnyilag nyújt enyhülést, és utána pár perccel sokkal intenzívebben jelentkezik. A bőr a sok vakarás hatására kisebesedik, a hámréteg megsérül, ez pedig szabad utat ad a kórokozóknak, amik a sebbe jutva komoly gyulladásokat tudnak okozni.

Mi váltja ki az ekcémát?

 

Allergének

Az ekcéma is, mint a napallergiák többsége is, egyes típusú túlérzékenységi reakció. Az allergiás reakciókat kiválthatják a testtel a bőrfelületeken keresztül érintkező (exogén) antigének, így:

  • mosóporok,
  • öblítők,
  • illatanyagok,
  • kozmetikumok,
  • illetve házipor vagy virágpor is,

ezeket ajánlatos elkerülni a bőrreakciók minimalizálása érdekében. A műszál és a gyapjú viselése is kerülendő, mivel ezek is kiválthatják a túlérzékenységi reakciókat a bőrben.

A belső antigének táplálék formájában jutnak be a szervezetbe, a legfontosabb allergének ebben az esetben:

  • a tej,
  • a tojás,
  • az apró magvas gyümölcsök (kivi,eper),
  • a glutén,
  • a tartósítószerek.

Az allergiára hajlamos szülők esetében kifejezetten fontos, hogy a gyermek minél tovább anyatejes táplálásban részesüljön, mivel az atópiás bőrgyulladás esetében például szignifikánsan kimutatható, hogy az anyatejes babáknál jóval kisebb eséllyel alakul ki a betegség, mint a tápszerrel táplált kisgyermekek esetében. Az étellargiák is okozhatnak tehát ekcémás tüneteket, ezért az érzékenység gyanúja esetén bőrteszt és vérvizsgálat elvégzése is ajánlott, ezek nélkül senkinek nem szabad diétába kezdenie!

Erősen allergizáló ételekre, így például tejre, tojásfehérjére, gluténre már csecsemőkorban is kialakulhat túlérzékenység, ezért az ilyen típusú táplálékot el kell kerülni, legalább az egy éves kor betöltéséig.

Genetikai hajlam

Az atópiás alkat arra utal, hogy a szervezet védekező rendszerének labilitása következtében a beteg viszketéssel, bőrgyulladással reagál különböző külső behatásokra. Allergiás hajlam esetén az immunrendszer bizonyos esetekben kórosan túlműködik, más esetekben viszont nem reagál elég gyorsan és hatékonyan, ez a magyarázat tehát az ekcémás betegek gyakori másodlagos bőrfertőzéseire. A túlérzékenységi reakciókra való hajlam a kutatások szerint öröklődik: két ekcémát hordozó szülőnek 80 százalékos valószínűséggel lesznek ekcémás tüneteket produkáló gyermekei. A környezeti tényezőknek komoly beleszólása van abba, hogy a gyermeknél is jelentkeznek-e a tünetek. A hajlam öröklődése azonban igen bonyolult, ezért előfordulhat, hogy az atópiás gyermek családjában nincs igazolt atópiás beteg, de a felmenők között gyakran találunk valamilyen más allergiás betegséget. 

Más környezeti tényezők

A fertőző betegségek, a száraz levegő, a légszennyezettség, illetve a hosszú távú stressz nagymértékben képesek hozzájárulni az atópiás dermatitisz kialakulásához. Ugyanilyen kockázati tényezőnek számít a passzív dohányzás is.

Az ekcéma típusai

Diszhidrotikus ekcéma

Ez a fajta ekcéma a kéz és a láb betegsége. A tenyéren, a talpon és az ujjakon jelennek meg apró, víztiszta hólyagok. A gyulladás során nagy az esélye a felülfertőzésnek, akár az egész nyirokrendszer érintett lehet. A gyógyítása igen nehéz, ráadásul a hosszú tünetmentes periódus után is visszatérhet, kiújulásában a stressz is szerepet játszik.

A borogatás, illetve a kortikoszteroid tartalmú kenőcsök használata javallott. Amennyiben baktériumok vagy gombák is jelen vannak, úgy antibiotikumok használata is szükséges.

Szeborreás ekcéma

Előfordulhat csecsemőknél, illetve felnőtteknél is.

A csecsemőkori változata 6 hónaposnál fiatalabb csecsemőknél fordul elő általában. A fejbőrön sárgás, zsíros felrakodás keletkezik, amik alatt piros kiütések jelentkeznek. Néha a tünetek átterjednek az arcra vagy a testre is. A legtöbbször kezelés nélkül a 8. hónapra elmúlik. A baba bőrét érdemes bőrnyugtató krémekkel kenni, óvni a kiszáradástól. Karbamid tartalmú samponokkal a felrakódások leválaszthatóak.

Felnőtteknél általában a fejbőr korpás hámlása az egyik tünet, a fejbőr viszkethet az arcon bőrpír jelenhet meg. Kezelése egyszerű, a korpás hámpikkelyeket le kell választani és meg kell nyugtatni az irritált fejbőrt.

Nummularis ekcéma

A betegség legjellegzetesebb tünetei a kerek, gyulladt, hámló, élénkvörös elváltozások. Állandó viszketés kíséri, a szárazbőrű egyének, illetve az idősebbek szoktak tőle gyakrabban szenvedni.

A bőrt hidratálni kell, és javasolt a hámpörkök borogatással való eltávolítása. A baktériumok ellen antibakteriális kezelésre van szükség, a gyulladás ellen pedig kortikoszteroid tartalmú kenőcsre.

 

Vénás eredetű ekcéma

Vénás elégtelenség esetében szokott kialakulni, ezáltal az alsó végtagokon, visszértágulatok mentén a legjellemzőbb. A lábszáron a bőr élénkvörössé válik, mely akár lábszárfekélyt is okozhat.

Kezeléséhez a vénás keringést kell mindenképpen javítani, majd pedig az irritált bőrt kell nyugtatni.

Az ekcéma diagnosztizálása

Az allergia kimutatására többféle teszt is létezik. Az egyik tesztnél a beteg hátára egy körülbelül 30 féle anyaggal "szennyezett" csíkot ragasztanak fel, majd az eredményt 48-72 óra múlva leolvassák. A leggyakoribb allergén napjainkban a króm, amely még a mosógép dobjából is képes kioldódni. Ezen kívül rengetegen allergiások a mesterséges illatanyagokra, festékekre, tartósítószerekre. Néha még olyan is előfordul, hogy valaki a lanolinra, vagy a kamilla hatóanyagára, az azulenolra érzékeny.

Az allergének keresésének egy másik módja, hogy a beteg bőrét megkarcolják, és a sebbe valamilyen növényi,- vagy állati anyagot tartalmazó oldatot, esetleg ételfehérjét juttatnak. Utóbbit vérvétel segítségével vizsgálják, illetve így nézik a különböző gyógyszerek allergizáló hatását is.

A legújabb és legfuturisztikusabb módszer az ún. biorezonanciás vizsgálat. Ez a módszer az anyagok rezgésének vizsgálatán alapul, ugyanis mindegyik anyag, legyen az akár a testen belül is máshogy rezeg. A rezgéseket egy számítógépbe vezetik, és a program meg tudja különböztetni a kóros szövetet az egészségestől, de ennek segítségével a káros mikroorganizmusok is hamar megtalálhatóak.

Az ekcéma típusai életkor szerint

Csecsemőkori (baba) ekcéma

Az ekcéma a csecsemők és a kisgyermekek leggyakoribb bőrbetegsége, az öt év alatti gyermekek 15 százalékát érinti a probléma. Ez abból adódik, hogy ilyen fiatal korban a bőr még sokkal kevésbé ellenálló és az immunrendszer ellenálló képessége még nem olyan fejlett, mint felnőtt korban, a gyermekek szervezete még sokkal kevesebb vegyszer ellen védett, mint a felnőtt emberek szervezete, akik ezekkel már találkoztak korábban. A tünetek általában két vagy három hónapos korban jelentkeznek a csecsemőknél, a betegség 60 százalékban jelentkezik az első életév betöltése előtt. A korai tünetek általában az arcon jelennek meg, piros, viszkető, égő foltok képében, amelyet bőrszárazság kísér. A kisdedkori ekcéma jellemzően a hajlatokban, így a könyök-és térdhajlatban, illetve nyaktájékon jelenik meg. A gyermekkori ekcéma felnőttkorra tünetmentessé válhat, mivel az esetek 80%-ában kinövik a betegek. 

Ifjúkori ekcéma

Az ifjúkori ekcéma esetében a hajlatok, illetve a tenyerek, talpak idült gyulladása is jellemző. A végtagokon viszkető,vörös csomók is megjelenhetnek. A betegség az életminőséget nagy mértékben ronthatja, mert a tünetek nemcsak fizikai kellemetlenséget okozhatnak, hanem pszichés megterheléssel is járnak, mivel kirekesztettséghez illetve megszégyenítéshez vezethetnek.

Felnőttkori ekcéma

Felnőttkori ekcémáról akkor beszélhetünk, ha a gyermekek a kamaszkor során sem növik ki a túlérzékenységüket. Az ekcéma nem feltétlenül csak gyermekkorban jelenhet meg, a stressz és más külső behatások, például a klíma később is kiválthatják a jellemző tüneteket. A tünetek általában egy-két hét alatt elmúlnak és alkalom szerűen jelentkeznek újra, főleg az őszi-téli időszakban, illetve akkor, amikor valamilyen erős behatás éri a bőrt.

Az ekcéma kezelése

Kortikoszteroid tartalmú krémek: Gyulladás, és tűrhetetlen viszketés esetén ajánlottak. Használatuk legtöbbször csak rövid ideig javasolt.

Antibiotikum: Ha bakteriális fertőzés lehetősége is felmerül, akkor válik szükségessé az antibiotikumos kezelés. Ez megakadályozza a gyulladás fokozódását, illetve visszaszorítja a viszketést.

Antihisztamin: Főként a viszketés ellen szokták használni, van olyan fajtája is, aminek enyhe altató hatása van, így segít az éjszakai viszketés leküzdésében.

 

Fényterápia: A fényterápia során természetes vagy mesterséges fényt használnak fel. A mesterséges fénytherápia során UVA vagy UVB fény, illetve az úgynevezett NBUVB (narrow-band UVB) használatos. Nagyon hatásos kezelési mód, de számos mellékhatása van: öregíti a bőrt és akár bőrrákot is okozhat.

Halterápia: Az ekcéma tünetei az úgynevezett doktorhalakkal végzett terápiával is nagyon jól enyhíthetőek. A kezelés során a páciens beteg testrészét, elsősorban a végtagját beleteszik egy vízzel merített tartályba, ahol ilyen halak úszkálnak. A halak apró szájukkal letakarítják a beteg hámréteget mindezt úgy, hogy semmilyen nyoma nem marad az ekcémának.

Megfelelő étkezés: Számos olyan étel és természetes anyag van, ami segít az ekcéma leküzdésében. Az oregánóolaj nagyon eredményesen tudja csökkenteni az ekcéma okozta gyulladást, de az omega-3 tartalmú ételek fogyasztása is erősen ajánlott.

Életmódbeli változtatások:

  • Mindenképpen érdemes az ekcéma kiváltó okát megtalálni, kerülni azt.
  • A bőr hidratáltságára mindig kiemelt figyelmet kell fordítani, érdemes olajos tusfürdőt használni. A dióolajos szappan nagyon hatékoy és mégis bőrkímélő megoldás. Ezen kívül sokan ajánlják még az aloe verát, a shea vajat és a lúgos víz külsőleg való alkalmazását. A gyógyfürdőkben található termálvíz is jótékony hatással van a betegségre.
  • A vakarást mindenképpen kerülni kell, ha nagyon elviselhetetlen, akkor nedves borogatást kell alkalmazni, ami enyhíti a tünetet.
  • Oda kell figyelni a lakás páratartalmára, főleg télen.
  • A ruházkodás során pedig érdemes jól szellőző pamut anyagokat hordani, amik nem irritálják a bőrt.

Az ekcéma szövődményei

Neurodermatitis

A viszketés és a folyamatos vakarás neurodermatitis kialakulásához vezethet. Ebben az állapotban az érintett bőrfelület megvastagodik, vörösebb, sötétebb lesz. A vakarás hegek kialakulásához, illetve a bőrfelület végleges elszíneződéséhez vezethet.

Baktériumfertőzés

Az ekcéma miatt sérült bőrfelület képtelen ellenállni a kórokozóknak. A sérült bőrben a legtöbb problémát a staphylococcusok okozzák, igen komoly gyulladást tudnak előidézni. A fertőzés jelei: a zöld vagy sárga tartalommal rendelkező pustulák, a nagy hólyagok, hőemelkedés, fájdalmas bőrpír.

Herpesz

A herpes simplex vírus az ekcémás betegeknél sokkal agresszívabban jelenik meg, és hegesedéssel is számolni kell. Csecsemőknél egy elég súlyos, és különleges kezelést igénylő betegség, az ekcéma herpeticum alakulhat ki. A betegeket mindenképpen kórházba kell vinni, ugyanis intravénás kezelésre van ilyenkor szükség.

Allergiás reakció a kezelésre

Előfordulhat olyan is, hogy a kezelés hatására az ekcéma javulás helyett romlik. Ennek az lehet az oka, hogy a beteg érzékeny a használt gyógyszerek vivőanyagára, esetleg hatóanyagára. Leggyakrabban ez vénás eredetű ekcémáknál szokott előfordulni.

Bőrgyulladás

Az ekcéma hatására az egész testre kiterjedő bőrgyulladás léphet fel, ami erős bőrpírral és hámlással jár. Súlyos esetben a bőr képtelen lesz a hőszabályozásra, túlzott folyadékvesztés léphet fel. Ez erősen megterheli a szivet, mely így akár szívelégtelenségbe is torkollhat. Az ekcéma okozta gyulladás pikkelysömörhöz vezethet.

Borítókép forrása: healthline.com

Hozzászólások