A rosacea kialakulásának okai, tünetei, kezelése

A rosacea kialakulásának okai, tünetei, kezelése

A rosacea egy viszonylag gyakori bőrbetegség, a lakosság akár tíz százalékát is érintheti. Legfőbb tünete az arc ereinek tágulása, amelyet férfiaknál "borvirágnak" is szokták nevezni. 

A rosacea okai

rosac
A rosacea akár komoly pszichológiai problémákhoz és kirekesztettséghez is vezethet!
Forrás: Dermatica

A betegség okai nem tisztázottak, kialakulásokhoz hozzájárul az öröklött hajlam és a környezeti tényezők is befolyásolják. Kutatásokból kiderült, hogy a rosacea mindenképp valamilyen bőrirritáció jele, amit biztosan nem baktérium vált ki. A betegség általában azonban a halvány bőrkomplexussal rendelkező embereknél jelentkezik. 

Alkoholizmus

Korábban azt gondolták, hogy a rosaceat a túlzott alkoholfogyasztás okozza, erre azonban nem sikerült bizonyítékot találni, illetve olyan betegek is regisztráltak, akik sosem fogyasztanak alkoholt. A betegség kiváltó oka tehát nem az alkoholfogyasztás, de a tünetek rosszabbodhatnak annak hatására.

Értágító hatások

A roacea első alkalommal általában valamilyen értágító hatásra jelenik meg, ilyenek például: a forró fürdők, a napsütés vagy a szél, a meleg időjárás, a stressz, az erős ételek vagy a már említett alkohol. Egyes források szerint a megerőltető edzés és a kávéfogyasztás is hozzájárulhat a rosacea kialakulásához.

Bőratkák

Sokáig közvetlen kóroki szerepet tulajdonítottak a szőrtüszőkban, vagyis a folliculusokban élő atkának (Demodex folliculorum), amely a szervezet normál bőrfaunájának része és rosaceás betegek bőrében szignifikánsan, 15-18-szor nagyobb számban fordul elő, mint az egészséges emberek arcbőrén. Jelen tudásunk szerint a Demodex csupán az egyik lehetséges okozója a rosaceás betegeknél jelentkező gyulladásoknak.

Egyéb betegségek, gyógyszerek

A rosacea összefüggésbe hozható olyan betegségekkel, mint a magas vérnyomás, vagy az emésztőrendszeri problémák, de a rosacea hátterében vérnyomás ingadozás, az értágulatot fokozó élelmiszerek és italok gyakori és túlzott fogyasztása is állhatnak. A betegség férfiaknál is kialakulhat, de nőknél jóval gyakoribb. Egyes gyógyszerek mellékhatásaként szintén kialakulhat rosacea. 

A rosacea tünetei, lefolyása

A betegség általában a serdülő kor körül jelentkezik, majd a tünetek rosszabbodnak a kor előrehaladtával. Nők esetében a rosacea gyakran jelenik meg 40-50 éves kor körül, ezért az orvosok úgy gondolják, hogy a betegség kialakulásának köze lehet a hormonális változásokhoz, amelyeket a menopauza beállta idéz elő. A tünetek nagyon mások lehetnek minden betegnél, de ezek a leggyakoribbak:

  • pirosodás az arcon, főleg a középső területein: az arccsonton és az orron
  • seprűvénák kialakulása (ezek jól látható, a bőr alatt futó értágulatok)
  • dagadt és fájdalmas arcbőr
  • érzékeny bőr, ami könnyen kipirosodik vagy leég napfény hatására, bármilyen kozmetikum irritációt vált ki rajta, vagy a szokásosnál jobban izzad
  • csípő vagy égető érzés a bőrön
  • száraz, durva, pikkelyes arcbőr
  • akné szerű tünetek vagy túl olajos bőr
  • tág,nagy, látható pórusok, amelyek gyorsan elfertőződnek
  • egyenetlen bőrtextúra
  • a bőr egyes helyeken elvékonyodik (főleg az orron, az arccsonton és a homlokon jellemző)
  • a szem körüli bőr érzékenysége, irritáció, pirosság
  • a szem fényérzékenysége, gyakori szemfájdalom

A rosace tünetei alapján a betegség lefolyását három fázisba tudjuk sorolni:

rosaceaa
A rosacea tünetei nagyon sokfélék lehetnek
Forrás: Szépségreceptek

Első fázis:

A rosacea első tünetei lehetnek apró pörsenések, kiütések, illetve a bőrpír, amely pár perc után akár el is múlhat. A tünetegyüttest melegérzet kíséreti. A későbbi szakaszban már értágulat is jelentkezhet. 

A második fázis: 

A bőrpír, értágulatok mellett gyulladt, gennyes csomók is megjelenhetnek az arccsonton, az orron, az állon, illetve a homlokon. A tünetek súlyosabb esetekben a nyak bőrén, illetve szem környékén is előfordulhatnak.

Harmadik fázis:

Néhány év vagy akár évtized elteltével kialakulhatnak csoportokban kialakuló csomók a bőrön, amelyek egy idő után akár egybefüggővé is válhatnak. Férfiaknál az orr vagy áll területén faggyúmirigy túlműködés és kötőszöveti burjánzás is jelentkezhet, amelyet rhynophymaként emleget a szakirodalom. Ez a tünet az arcon komoly elváltozást, torzulást is előidézhet.


A rosacea megjelenése változhat annak függvényében, hogy a beteg mennyire stresszes és fáradt, illetve hogy mennyire tette ki magát a rosaceat kiváltó hatásoknak (napsütésnek, alholfogyasztásnak, forró fürdőknek)

Pszichológiai problémák

Az amerikai National Rosacea Society által végzett kutatás eredményei arra derítettek fényt, hogy a rosacea komoly pszichológiai megterheléssel is jár: a betegek 90 százaléka arra panaszkodott, hogy a rosacea miatt kisebb az önbizalma és az önbecsülése, míg 41 százalék bevallotta, hogy kevesebb szociális kapcsolata van, vagy teljesen meg is szakította a szociális kapcsolatait másokkal, mióta megjelent a betegség. A betegek 88 százaléka arra is panaszkodott, hogy a betegség aláássa a professzionális megjelenésüket, illetve azt is sokan mondták, hogy amikor megjelennek a bőrproblémák, gyakran nem is mennek be dolgozni

A rosacea típusai

rosa
A férfiak jellemző betegsége: papulopusztuláris rosacea
Forrás: dermcoll.edu.au

Alapvetően négy rosacea típust tudunk megkülönböztetni:

  1. A leggyakoribb rosacea típus az eritematoid-teleangiektatikus rosacea, amelynek fő tünetei a bőrpír, tartós kipirulás és a látható erek.
  2. A papulopusztuláris rosaceát állandó pirosság és pattanások megjelenése jellemzi.
  3. A fimatózus rosacea fő ismertetőjele a bőr megvastagodása. A szövetszaporulat következtében idővel szembetűnő az orr megnagyobbodása is. A férfiakat jellemző rosacea típus.
  4. Az utolsó típus a legkevésbé ismert, ez az okuláris rosacea, amely főként szemtüneteket okoz. Nem is gondolnánk, de a szemvörösség, szemszárazság, égő szem érzete mögött is állhat ez a betegség.

A betegeknél a rosacea típusai közül egy időben több is jelentkezhet. Minden érintett esetében igaz, hogy mielőbb kezdi a szükséges kezelést, annál nagyobb eséllyel lehet a tünetek rosszabbodását megelőzni. A megfelelő kezelés nélkül általában ugyanis egyre több tünet jelentkezik, a kezdetben még múló bőrpír tartóssá válik, a pattanások is egyre nehezebben mulaszthatók el, a bőr gyulladása súlyosbodik. Vannak azonban betegek, akiknél betegség tünetei nem feltétlenül súlyosbodnak az idő előrehaladtával és olyanok is, akiknél stagnál a betegség. 

A rosacea kezelése

A rosacea tünetei rendszerint rohamokban jelentkeznek és a rohamok között rövidebb-hosszabb tünetmentes időszakok jellemzőek. Az egyes rosacea típusokat más és más módon kell kezelni. A korszerű kezelések a következők:

  • Az erythemás-teleangiektasiás típusban az értágulatok enyhítésére vascularis lézerek és intenzív pulzáló fény alkalmazható
     
  • Papulopustulosus rosacea kezelésében metronidazol lokális kezelés vagy ennek valamilyen más szerrel alkalmazott kombinációja a bevett gyakorlat. A metronidazol gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatóanyag, amelyet infúzió formájában adnak be. Új, ígéretes kezelési mód lehet erre a rosacea ezen típusára a parazitaellenes és gyulladáscsökkentő hatású ivermectin krém. Súlyosabb papulopustulosus rosacea kezelésére szisztémás kezelés javasolnak: a tetracyclin típusú antibiotikumokat ilyen esetekben több mint ötven éve alkalmazzák már világszerte. A nálunk leggyakrabban alkalmazott gyógyszer ebben az esetben a Doxycyclin, hatékonysága elsősorban gyulladásgátló hatásával magyarázható.
     
  • Ocularis rosacea esetén általában szisztémás antibiotikumot, gyulladáscsökkentő szemcseppeket és szemszárazság esetén műkönnyet alkalmaznak az orvosok.
     

rhinophyma kezelése lézeres sebészi módszerekkel történik, amelyet szükség szerint a fent említett szisztémás antibiotikum adása előz meg.

Mellékhatások

Amennyiben lehetőségünk van, a rosacea kezelésére inkább használjunk tüneti kezelésre használható szereket, krémeket, amiket a bőrre kell felvinni. Az anbiotikumok amellett, hogy csökkentik a szervezetünkben kialakult gyulladást és elpusztítják a kórokozókat, megbonthatják a baktériumflóra normális működését, ezáltal felszívódási zavarokat, illetve egyéb tüneteket, így hányingert és hasmenést is okozhatnak. 

A rosacea kezelésére szánt antiobotikumkúrák ráadásul akár egy évig is tarthatnak, amelynek során már antibiotikum rezisztencia is kialakulhat, azaz az antibiotikum egy idő után akár már nem is fejtheti ki a megfelelő hatást, viszont mindeközben negatív befolyással lehet a bél normál baktériumainak egészségére. Amennyiben mégis antiobotikumokat kellene szednünk rosacea kezelésére, mindenképp szedjünk melléjük probiotikumokat

Természetes gyógymódok

Rosacea diéta az allergének kiiktatásával

allergen
A leggyakoribb allergének, amik akár rosacea kialakulásához is vezethetnek
Forrás: turizmus.com

A rosacearól, mint betegségről, a legtöbb orvos szerint úgy kell gondolkodni, mintha az egész testet érintő betegségről lenne szó: nem elég tehát a tüneteket kezelni, vissza kell nyúlni a probléma gyökeréig. A bőrünk jól tükrözi szervezetünk általános egészségét: hogy mennyire jól hasznosulnak a bejuttatott tápanyagok, hogy kialudtuk-e magunkat, hogy mennyire van rendben a hormonszintünk, de a bőrünkön még az is meglátszik, ha valami olyan ételt fogyasztottunk, amire allergiásak vagyunk. Több tanulmányban leírták már a gyakori bőrbetegségek, így a rosacea, az akné, a dermatitisz és a pszoriázis, illetve a gyulladással járó emésztőrendszeri betegségek közötti kapcsolatot. A rosacea kezelése során tehát fontos megfigyelnünk azt, hogy milyen élelmiszerekre vagyunk érzékenyek, amelyek esetleg gyulladásos reakciókat vagy túlérzékenységet válthatnak ki a bélrendszerünkben, mivel közvetett módon ezek válthatják ki a rosacea tüneteit is.

Amit mindenképp iktassunk ki az étrendünkből:

1. Bármilyen élelmiszer, ami allergiát okozhat

Amennyiben azt gondolod, hogy lehetséges, hogy valamilyen élelmiszerre vagy fűszerre, esetleg adalékanyagra vagy allergiás, érdemes kiküszöböléses diétát folytatni, mivel ez segíthet rádöbbenni arra, hogy melyik anyagot vagy élelmiszer kellene kiiktatnod a diétádból. Az is elég, ha csak odafigyelsz arra, hogy mitől puffadsz fel, mitől van hányingered, esetleg mi okoz hasmenést azok közül, amit elfogyasztottál. Segítségképp a leggyakoribb allergének: tej, tojás, glutén, tengeri herkentyűk, diófélék, stb.  Valószínűleg nagyon gyorsan ki tudod majd szűrni, hogy mire is vagy érzékeny, de ha mégsem sikerül, egy allergiavizsgálat is rávilágíthat az alapvető élelmiszerérzékenységekre. 

2. Alkohol és koffein

Az alkohol, koffein és a koffeines italok fogyasztása sok rosaceás betegnél súlyosabbá teszi a tüneteket, ezek közül is főleg a pirosságot. Ez minden embernél másképp működik, de érdemes kipróbálni, hogy vajon ha kihagyjuk a napi rutinunkból ezeket az általában egyébként is károsnak titulált összetevőket, javulnak-e a tüneteink.

3. Cukor és előre elkészített ételek

A cukor negatív hatással van a gyulladásokra, súlyosabbá teszi azokat, illetve az oxidatív stresszt is növeli, illetve a bélfelszínt is irritálja. Az előre elkészített ételek nagy része rengeteg cukrot és mesterséges édesítőszert, illetve tartósítószert tartalmaz, amelyek szintén okozhatnak túlérzékenységi reakciókat. 

4. Tejtermékek

Sokan még mindig azt gondolják, hogy a tej nagyon egészséges, ami így is van, kivéve akkor, ha tejcukor, azaz laktóz érzékenyek vagy tejfehérje érzékenyek vagyunk, mivel akkor komoly hasmenéses és puffadásos tüneteket produkálhatunk bármilyen tejtermékektől, beleértve ebbe a tejfölt, a joghurtokat és sajtokat is. 

5. Olajban sült ételek és hidrogénezett olajok

A finomított növényi olajok, amelyek az esszenciális omega-6 zsírsavban gazdagok, szintén kedveznek a gyulladások kialakulásának. ezek közé tartozik a szójaolaj, a kukoricaolaj, illetve a tradicionális napraforgó étolaj is. Az olajban sült ételek nehezen emészthetőek és megülik a gyomrot, így érdemes csak ritkán fogyasztani őket, illetve rosacea esetén teljesen kiiktatni ezeket a táplálkozásból. 

Természetes olajok

A rosacea tüneteit természetes úton is kezelhetjük például kurkuma és gyömbér fogyasztásával, illetve aloe verát és mézet alkalmazhatunk pakolásként a bőrön is. Többféle növényi olaj is rendelkezésre áll a rosacea kezelésére, ilyenek például a teafaolaj, a levendula olaj, a kamillaolaj, a rózsaolaj, illetve a rozmaring kivonat. A rosacea kezelésére alkalmazzunk 3 csepp olajat 2 kávéskanálnyi kókuszolajban elkeverve az érintett bőrfelületeken, naponta maximum kétszer. 

Egyéb tippek

A rosacea tüneteinek minimalizálása érdekében érdemes megpróbálni felülkerekedni a mindennapi stressz problémáján, ennek érdekében akár jógázni, futni, vagy bármilyen olyan tevékenységet folytatni, ami számunkra jó stresszlevezetésnek bizonyul, mivel a stressz lehet az egyik olyan faktor, amely a rosaceas rohamok megjelenését előidézi. Ezt az okozza, hogy a stressz gyakorlatilag kikapcsolja az immunrendszer működését, így az autoimmun folyamatok felerősödhetnek szervezetünkben. 

A D-vitamin megfelelő mennyiségű bevitele szintén segíthet a rosacea tüneteit csökkenteni, de próbálkozhatunk nagy mennyiségű, ízesítetlen zöld tea fogyasztásával is, ebből akár napi 6-7 csészényit is megihatunk, mivel ezzel kiválóan méregteleníthetjük szervezetünket. 

Borítókép forrása: BuzzFeed

Források:

https://www.webmd.com/skin-problems-and-treatments/tc/rosacea-topic-overview#1

https://draxe.com/rosacea-treatment/

 

Hozzászólások