A mononukleózis tünetei, kezelése, szövődményei

A mononukleózis tünetei, kezelése, szövődményei

Mi a mononukleózis?

A betegség eredeti latin neve mononucleosis infectiosa, de az orvosok csak Pfeiffer-féle mirigyláznak nevezik. A köznyelvben terjedt el a csókbetegség elnevezés, ami nagyon találóan utal a betegség terjedésére. A betegség leginkább nyállal és szexuális érintkezés útján terjed, és főleg serdülőkorban és a huszonévesek között nagyon gyakori.  . Nagyon sokan elkapják kisgyermekként, de akkor a tünetek még vagy nem jelentkeznek, vagy annyira jelentéktelenek, hogy senki sem gyanakszik a monora. Aki egyszer már elkapta, az többet nem betegszik meg benne. A fejlett országokban azonban a gyerekek közül csak kevesen kapják el a betegséget, így jelenik meg legfőképp fiatal felnőtteknél.   A betegség 4-5 hét alatt lezajlik, de a végleges gyógyulás akár fél évet is igénybe vehet. Mindenkit máshogy érint, van, aki lábon kihordja, de olyan is akad, aki mozdulni sem bír. A vizsgálatok szerint a magyar gyermekek 90%-a 18 éves koráig átesik a betegségen úgy, hogy különösebb tüneteik lennének.

A mononukleózis tünetei

A betegség lappangási ideje 4-6 hét, ami után a következő tüneteket észlelhetjük:

Láz

Magas 39-40 fokot elérő láz kíséri a betegséget, ami a betegség végéig folyamatosan fennáll.

Torokfájás

Az első hét végén jelentkezik a legerősebben, és szinte a betegség végéig fennáll.

Nyirokcsomó megnagyobbodás

A nyaki és a hónaljban található nyirokcsomók erőteljesen megduzzadnak.

Bőrpír és kiütések

Ritka esetben a bőrön is megjelenhetnek különböző tünetek, amennyiben a beteg antibiotikumot kap, akkor a kiütések megjelenése biztosra vehető.

Gyengeség, izomfájdalom

A beteg állandó gyengeségre, fáradékonyságra, aluszékonyságra panaszkodik, amit kísérhet izomfájdalom is.

A főbb tüneteken kívül jelentkezhet még: hányás, hasmenés, ízületi fájdalom, hasfájás, szédülés, a máj és a lép megnagyobbodása, mandulagyulladás, fejfájás. A betegség tünetei nagyon hasonlítanak az influenza tüneteire, ezért ha egy hét után nem érzünk javulást érdemes orvoshoz fordulni.

A mononukleózis okai

A csókbetegséges megbetegedések 80%-át az Eppstein-Bar-vírus okozza. A herpeszvírusok családjába tartozó kórokozó a lakosság 90%-át megfertőzi és a fehérvérsejtekben maradva bármikor azonosítható. A vírus nyállal terjed, tehát nagyon hamar megfertőzi a környezetben lévőket. Képes az orr és a száj nyálkahártyáján is életben maradni, ezzel tovább nő a vírus fertőzőképessége. Aki egyszer megfertőződött, abban élete végéig benne marad a vírus, hasonlóan az övsömört és a bárányhimlőt okozó vírushoz.

Kiknek van nagy esélyük elkapni a monót?

  • 15 és 30 év közötti fiatalok,
  • medikusok,
  • gondozók,
  • ápolók,
  • diákok,
  • immunszupresszánst szedő betegek.

A mononukleózis diagnosztizálása

Külső vizsgálat

Az orvos megvizsgálja a beteget, ha a főként érintett 18-25 éves korosztályba tartozik, akkor megkérdezi, hogy esetleg van-e tudomása arról, hogy csókbetegséggel fertőzött beteggel került-e kapcsolatba. Megvizsgálja a nyirokcsomókat, illetve testhőmérsékletet mér.

Vérkép

Az orvosok nagyon sokszor teljes vérképet szoktak kérni. Ilyenkor komplex képet kapnak a vérben található elemek számáról, a megnőtt limfocitaszám fertőzésre utal, ami akár csókbetegség is lehet.

EBV antitest teszt

Létezik kimondottan a betegség antitestjeit vizsgáló vérteszt is. Ez már a betegség első hetében képes detektálni a vérben a fertőzést.

A mononukleózis kezelése

A csókbetegség esetén csakis tüneti kezelés lehetséges. Nagyon fontos a folyamatos pihenés és ágynyugalom. Fontos a lázcsillapítás, ami történhet gyógyszeresen, illetve ha szükséges, akkor hűtőfürdő alkalmazásával is. A folyadékbevitelre is kiemelten érdemes ügyelni! A torokfájásra illetve az izomfájdalmakra fájdalomcsillapító bátran szedhető. A tünetek elmúlása után a nyál még hetekig fertőző marad!

A mononukleózis szövődményei

Lépmegnagyobbodás

A betegség hatására megnagyobbodhat a lép, ami ha kiszakad, életveszélyes állapotot tud okozni. Emiatt a gyógyulás után még egy hónapig érdemes kerülni a nehéz fizikai munkát, a sportot és a nehéz tárgyak emelését.

Májgyulladás

A csókbetegség szövődményeként előfordulhat sárgaság illetve hepatitis is.

Ritkán előforduló szövődmények

Szerencsére a betegségnél csak nagyon ritkán lépnek fel komoly szövődmények, ami lehet: vérszegénység, ideggyulladás, agyvelőgyulladás, valamint a felső légúti duzzanat légzési nehézséget okozhat. A betegség nem halálos, azonban a szövődményei már akár halált is okozhatnak!

A mononukleózis megelőzése

A betegség ellen nincs védőoltás, így a vírusgazdák elkerülése a megelőzés egyetlen módja.

Borítókép forrása: hirmagazin.eu

Hozzászólások